Háry Ferenc: Zene három műszakban


Háry Ferenc zongorista önéletrajzi könyvének bemutatója (Bába Kiadó)

Közreműködnek: Háry Ferenc, dr. Majzik István, a Bába Kiadó ügyvezető igazgatója, Sári Zsuzsa, az MTV vezető szerkesztője, Rácz Tibor, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze, Hadobásné Bálint Zsuzsa énektanárnő, Tamás Péter klarinétművész, Várnai Szilárd dobos és a szerző zongorán.
Az esten elhangzanak Háry Ferenc szerzeményei is.

„A muzsikusnak dalból van a lelke, s az egész világ szíve dobog benne…” Vajon hányszor játszhatta el Háry Ferenc ezeket a sorokat ötven éves zenei pályafutása alatt? Volt zeneszerző, karvezető, bárzongorista, zenetanár, nagybőgős, zongorista és szimfonikus zenekarok karmestere. Bejárta a világot Norvégiától a Balti tengerig. Közben ezer és ezer sztori, öröm és bánat csendült fel esténként a hangszerén a szegedi kiskocsmáktól a németországi hangversenytermekig. Ezeket az emlékeket rendezte sorra Háry Ferenc ebben a kötetben sok-sok fotóval, plakáttal, személyes emlékkel. De a zene mindig ott bújik meg a sorok között, bizonyítva Debussy sorait: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.”

  • Helyszín: Korzó Zeneház (Széchenyi tér 9. bejárat a Feketesas u. felől)
  • Időpont: 2012. június 7. (csütörtök) 18.00

Kapcsolódó információk:
A Szeged Bár régi zongoristája (delmagyar.hu)

Share
This entry was posted in Bába Kiadó, Háry Ferenc, Író-olvasó találkozó, Június 7. (csütörtök), Könyvbemutató, Korzó Zeneház, Zenei előadás and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük